2023. szeptember 25., hétfő
FONTOS

Két nagyobb pályázatra készül a Gyulasport

Volt ok a gondolkodásra a Gyulasport háza táján a tavalyi év második felében, hiszen az energiaárak drasztikus emelkedése miatt alaposan át kellett értékelni a helyzetet.

Kertes István ügyvezető akkor azt mondta, igyekeznek megtartani minden lehetőséget, ami fontos a szolgáltatásaikat igénybe vevő embereknek, ezt a szándékot az új helyzetben ugyanakkor össze kellett hangolni a pénzügyi lehetőségekkel.

A takarékossági intézkedéseknek köszönhetően a Gyulasport végül minden nehézség ellenére megőrizte pozitív mérlegét, ez pedig már csak a következő időszak pályázatai miatt is fontos.
Kertes István elmondta, leginkább azzal foglalkozik, hogy a jövőben hogyan boldogulhatnak, e tekintetben pedig elsősorban az energiahelyzet köti le idejét, a tervezett beruházások is leginkább ezen vezérgondolat mentén alakulhatnak.

Kertes István a Gyulasport égisze alatt működő szabadidős- és diáksporttal kapcsolatban azt mondta, aktív élet zajlik e tekintetben is.

Nézze meg ezt is:

Harmincezer látogató volt kíváncsi a búcsúzó Sisi tárlatra

  Szombat délután megérkezett a Sisi kiállítás harminc-ezredik látogatója, akit elsőként Fekete-Dombi Ildikó, a látogatóközpont …