2023. szeptember 22., péntek
FONTOS

Gazda József erdélyi magyar író könyvét mutatták be Gyulán

Egy erdélyi magyar író, Gazda József legújabb könyvét mutatták be kedden a városi könyvtárban.

A “Miért is éltem? – A kor karmai között” című kötetet az úgynevezett szekus, vagyis a pártállami idők román állambiztonsági titkosszolgálat dossziéja ihlette. Gazda József kiemelte, őt is megfigyelték, és néhány éve beleolvashatott a dokumentumokba.

Gazda József kiemelte, mindennél nagyobb bűne volt az akkori Romániában, hogy magyar volt, magyarnak érezte magát, valamint az, hogy megvallotta magyarságát. A tanári munka mellett művészeti íróként kezdte életpályáját. Elsősorban magyar művészeti értékektől írt könyveket.

Gazda József hangsúlyozta, 87 éves kora ellenére már készül legújabb, művészeti könyve. Ez a mai Kovászna, az egykori Háromszék vármegye képzőművészetét fogja bemutatni.

Nézze meg ezt is:

Naptávcsőbe nézhettek az érdeklődők az Almásy-kastélynál

  A nap megfigyeléséhez kifejlesztett, különleges távcsővel ismerkedhettek az elmúlt hétvégén az Almásy-kastély parkjába érkezők. …