2024. május 28., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 07. 14.

Témák:

– Megújult és turisztikai funkciót kapott a Szent Miklós parkban található alispáni lak. Játszóház Gyula elnevezéssel gyermek szabadidős élményközpontot alakítottak ki, amely egy hiánypótló, négy évszakos attrakciója a városnak.

– Kaszálási és patkarendezési munkálatokat végez a Magyar Közút Békés Vármegyei Igazgatósága. Hunya Péter üzemeltetési és fenntartási osztályvezető kiemelte, a lehetőségek függvényében sokszor két műszakban is dolgoztak a gépekkel.

– A Gyulai Végvári Napok immár 11. alkalommal várja Gyulára mindazokat, akik a történelem és a hagyományőrzés iránt érdeklődnek, de azokat is, akik igazi fesztiváli hangulatban szeretnének szórakozni. A július utolsó hétvégéjén megrendezett eseményen megelevenedik a török kor, mellette a végvári vitézek hőstettei is főszerepet kapnak, esténként pedig könnyűzenei programok várják az érdeklődőket.

– Pénteken nyílt kiállítása Csiffáry Zsuzsának a postagalériában. A tárlaton leginkább tűzzománc alkotások láthatók, de mellette álarcok és különböző strukturált képek is helyet kaptak.

– Jelentős küldöttséggel képviselteti magát a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület a gyulafehérvári Európa Bajnokságon. A fürdővárosi sportolók nemcsak versenyzőként lesznek jelen, a helyi szervezők ugyanis építenek a világbajnokságot rendező klub tagjainak szervezői tapasztalataira is.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 22.

Témák: – Hamarosan átadják a Gyulai Várfürdő egyik legnagyobb beruházását, a megújult és kibővített főépületet. …