

Kedden vándorkiállítás nyílt „Lélegzet metsző tűzben – a tbc gyógyítása Magyarországon” címmel a Pándy Kálmán Kórház, műtéti tömb aulájában.
A három hétig látható tárlat egyrészt orvostörténeti áttekintés a tuberkulózisról, ugyanakkor figyelemfelhívással is szolgál a napjainkban is jelenlévő fertőző betegségről.
Vándorkiállítás nyílt a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai tagintézményében. A műtéti tömb aulájában a tuberkulózis gyógyításában elért hazai eredményekről számolnak be. A Lélegzet metsző tűzben című tárlat egyrészt orvostörténeti áttekintés, ugyanakkor figyelemfelhívással is szolgál a napjainkban is jelenlévő fertőző betegségről.
A vándorkiállítást a tbc elleni küzdelem mementójaként szerette volna eredetileg létrehozni az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet annak a sikersorozatnak a bemutatására, amelyet a magyar tüdőgyógyászat a tüdőgondozói hálózattal elért, fogalmazott Bogos Krisztina. Míg az 50-es években több tízezer fiatal halálát okozta a Morbus hungaricusnak is nevezett betegség, mára sikerült úgy megfékezni a kórt, hogy az ritka betegségnek számít. A főigazgató kiemelte, a pandémia utáni időszak változást hozott a tbc-s megbetegedések tekintetében.
Gyula mindig is jelentős szerepet töltött be a tuberkulózis elleni küzdelemben, emelte ki Laczó Ibolya. A főorvos a tbc 20. századi sikertörténetéről és a gyulai gyógyászat abban betöltött szerepéről beszélt.
A figyelemfelhívó kiállítási anyag a gyulai tagkórház műtéti tömb aulájában augusztus közepéig várja az érdeklődőket.