150 új hallgató kezdi majd meg tanulmányait ősszel a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán.
Beke Szilvia, az Egészség-és Szociális Tudományi Kar dékánhelyettese a 3Témában kiemelte, még várják a pótfelvételi eredményeit, ami további bővülést jelenthet. Beke Szilvia hangsúlyozta, az elmúlt időszakban jelentősen javult a gyulai kar pozíciója, elismertsége. A fürdővárosban a legnépszerűbb az ápoló szakirány, itt szeptembertől több, mint 70-en kezdik meg tanulmányaikat.
A jelentős létszámbővülés mellett az előttünk álló tanév egyik nagy újdonsága, hogy új mesterképzési szak indult a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán, ez pedig a mentálhigiénés családkonzulens. Beke Szilvia kiemelte, a pótfelvételi eljárás során nyílt lehetőségük arra, hogy meghirdessék ezt. Bíznak benne, hogy nagy létszámban jelentkeznek majd a hallgatók mind a szociális-, valamint az egészségtudományi területről.
Évről-évre egyre több közösségi programot szervez az egyetem a hallgatók számára. Ennek a közösségépítés mellett az a célja, hogy olyan új értékekkel ismerkedjenek meg, melyekkel nem biztos, hogy az előadások keretében lehetőségük van. Az egyik ilyen az egyetemi kávéház, melyet minden hónapban egy aktuális téma köré építenek.
Elindítottak egy társasjáték klubot, ahol készségeket, kompetenciákat fejlesztenek.
Működik egy filmklub is, ahol a hallgatók az adott pályához kapcsolódóan néznek meg filmeket, majd vitatják meg utána az abban látottakat.
Már hagyomány, hogy minden félévben tartanak szakmai kirándulást is.