2023. szeptember 23., szombat
FONTOS

Püspöki részvétellel zajlott a Nádi Boldogasszony búcsú Gyulán

Két fontos évforduló kapcsolódott a gyulai Nádi Boldogasszony templom idei búcsújához.

A gyulai búcsújárásra 625 évvel ezelőtt, 1398-ban adott engedélyt Bonifác pápa. A Nádi Boldogasszony templomot 1777-ben áldotta meg a békési esperes, a szentelésre viszont jóval később, 1823-ban, vagyis éppen kétszáz éve került sor.

A szentmisén Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök kiemelte, Mária nemcsak Jézus anyja volt földi életében, hanem valamilyen lelki értelemben a közösség édesanyja is. Közbenjárását azért kérhetjük, hogy igazi közösségben tartson bennünket.

Nézze meg ezt is:

Naptávcsőbe nézhettek az érdeklődők az Almásy-kastélynál

  A nap megfigyeléséhez kifejlesztett, különleges távcsővel ismerkedhettek az elmúlt hétvégén az Almásy-kastély parkjába érkezők. …