2023. szeptember 22., péntek
FONTOS

Emelkedett a gyermeklétszám a Grosics Akadémián

Az országosan csökkenő gyermeklétszám ellenére jelentős létszámbővülést hozott az idei év a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójánál.

Kiss János szakmai vezető 3Téma című műsorunkban elmondta, az ide érkezőket egyedülálló infrastrukturális és szakmai háttérrel várják.

A műsorban Kiss János kiemelte, nem csak a futballt tartják szem előtt, bár a három délelőtti és öt délutáni edzés mellett a gyerekek egyéni képzéseken is részt vehetnek. Az itt futballozó fiatalok persze elsősorban – többek között az itt nevelkedő Ferencváros játékos, Pászka Lóránd példáját követve a labdarúgásra koncentrálnak, ugyanakkor azt is nyomon követik, hogy a gyerekek hogy illeszkednek be a kollégiumban, és hogy milyen eredményeket érnek el az iskolában.
Ehhez persze segítséget is kapnak, a kollégiumban például mentorprogramot indítottak.

A grosicsos csapatok számára a hamarosan rajtoló bajnokságban a minél jobb eredmény elérése a cél. Kiss János ugyanakkor megjegyezte, a helyezésnél fontosabbnak tartják, hogy az itt edző gyerekek minél többet fejlődjenek, felnőttként pedig váljanak nemcsak minél jobb labdarúgóvá hanem emberré is.

Nézze meg ezt is:

Naptávcsőbe nézhettek az érdeklődők az Almásy-kastélynál

  A nap megfigyeléséhez kifejlesztett, különleges távcsővel ismerkedhettek az elmúlt hétvégén az Almásy-kastély parkjába érkezők. …