

A Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjjal 2015 óta támogatja a gyulai önkormányzat a kiemelkedően tehetséges középiskolai diákokat, egyetemi hallgatókat.
Ebben az évben is várják a gyulai diákok jelentkezését, a pályázatok benyújtási határideje szeptember 10.
Gyula város önkormányzata szívén viseli a tehetséges diákok eredményeinek elismerését, hangsúlyozta Görgényi Ernő, ezért több formában is támogatják őket.
Akár több tanéven keresztül is pályázhatnak a fiatalok, fogalmazott Görgényi Ernő. Az is jellemző, hogy középiskolásként és egyetemistaként is elnyeri egy-egy diák az ösztöndíjat. A polgármester kiemelte, egy évben harminckét fiatal támogatható.
A pályázat személyesen vagy postán nyújtható be a Gyulai Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Kulturális Osztályának címezve, illetve elektronikus úton.