

Az egykori történész ezen a napon született 1805-ben Békéscsabán. 1868-ban a bibliotékának könyveket, a városnak pedig tárgyakat adományozott.
Az ezt tartalmazó adománylevél is szeptember 8-i keltezésű. Dézsi János igazgató kiemelte, idén nem készülnek nagyobb rendezvénnyel, de tartogatnak meglepetéseket a látogatóknak.
Az augusztusi takarítási munkálatokat követően elindultak a programok a könyvtárban. Szeptember 11-én egy visszatérő vendég, Pécsi Ágnes egyiptológus látogat Gyulára. Ez alkalommal nem Afrikába kalauzolja el az érdeklődőket, hanem dél-amerikai útjáról tart előadást. Costa Ricában, valamint Kolumbiában szerzett tapasztalatait osztja meg a közönséggel.
Már több alkalommal volt véradás a bibliotékában. Így történik ez szeptember 12-én is 9 és 12 óra között. Az előadóterembe várják a véradókat. Aznap nem ez lesz az egyetlen esemény a könyvtárban.
Szeptember 14-én az Arany János Művelődési Egyesület programja lesz látható. Németh Csaba jó ideje kutatja Kerecsényi László, valamint a gyulai vár történetét. Ez alkalommal az újabb eredményekről fog beszámolni a könyvtárban.