2024. október 10., csütörtök
FONTOS

Az első őszi, Bozsik tornát tartották hétfőn, a gyulai sporttelepen

Az eseményen több, mint 300 diák vett részt. Gyula összes iskolája mellett Elek, Szabadkígyós, Kétegyháza és Méhkerék intézményei csatlakoztak a rendezvényhez.

A mérkőzéseken nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy a diákok jól érezzék magukat, miközben futballoznak.

A Bozsik Intézményi Program jó lehetőséget teremt arra is, hogy a szakemberek új növendékeket keressenek a Gyulasportba. Akin azt látják, hogy van tehetsége a labdarúgáshoz, őt megkeresik és próbálják leigazolni.

A megjelent fiatalok közül többen kézilabdáznak, vagy úsznak a hétköznapokban, de nagy részüket a labdarúgásba is be lehetne vonni. Kovács Henrik kiemelte, általános iskolás korban még nem feltétlenül dől el, hogy ki melyik sportágat választja, így megpróbálják megkeresni a tehetségesebbeket és leigazolni őket a Gyulasportba.

 

Nézze meg ezt is:

Indul a várszínház kamaratermi évada

Fesztiváldíjas előadások, kabaréest és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket a várszínház október 9-én kezdődő, …