

Az Illés Panna Népdalkör produkciója volt az első szombaton, a gyulai Vigadóban megrendezett regionális, összesen négy vármegyére kiterjedő találkozón, melyen összesen tizenegy csoportot képviselve száztizen léptek színpadra.
A rendezvényt ezúttal zsűri közreműködése nélkül tartották meg, de az előadott produkciókat mindenki figyelte, és igyekezett tanulni ezekből. A legfontosabb pedig egyébként sem a versengés volt, hanem egymás és a dalok jobb megismerése.
Pásztordalokkal is készült a gyulai találkozóra az 1980-ban citerazenekarként létrejött, és az évek során átalakult, de folyamatosan működő dombegyházi Héthalom népzenei együttes, akik még a fiatalítás nem könnyű problémájára is találtak megoldást.
Az eseményen Görgényi Ernő felidézte Bartók Béla 1906-os, Békés vármegyei útját, valamint Illés Panna alakját. A polgármester hangsúlyozta, a népdal és a népzene hagyományainak megőrzése fontos cél, emellett az ehhez kapcsolódó önszerveződés is nagy jelentőséggel bír.
A gyulai programot is ezen elképzelésen mentén szervezik meg, immár nyolcadik alkalommal. A térségben működő népdalkörök számára sokat jelent egy ilyen találkozó, ahol a résztvevők átbeszélhetik közös ügyeiket, a jövő nagy kérdése azonban alighanem a fiatalításé lesz.