

Szombat délután megérkezett a Sisi kiállítás harminc-ezredik látogatója, akit elsőként Fekete-Dombi Ildikó, a látogatóközpont igazgatója üdvözölt.
A Nyékládházáról barátaival Gyulára látogató Nyíri Jánosné számos gyulai és gödöllői belépőjegyet, vagyis tartalmas programokat kapott ajándékba.
Sikertörténetnek nevezte a Sisi kiállítást Fekete-Dombi Ildikó, a gyulai kiállítóhelyek igazgatója, aki szerint ennek elsősorban két oka van.
Az eseményen Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, nemcsak a látogatóközpont létrahozása, kialakítása volt nagy kihívás, hanem annak működtetése sem egyszerű feladat.
A délután folyamán tartották a Sisi kiállítás finisszázsát, vagyis azt az eseményt, mely az október végi záráshoz közeledve még egyszer felhívja a látogatók figyelmét a tárlatra. Az időszaki kiállítóhely következő kiállítása is nagy érdeklődésre tarthat számot, az Munkácsy Mihály életét járja körül.