2024. október 15., kedd
FONTOS

’56-os veteránok találkoztak Gyulaváriban

Szerda délután, a Gyulavári kastélyban tartották meg a hagyományos, gyulavári veterán találkozót, melyen az évek múlásával ugyan egyre fogyatkozó létszámban, de még mindig vettek részt olyan emberek, akik személyesen átélték, sőt, aktív részesei voltak a forradalom és a szabadságharc eseményeinek.

Szántó Mihály a gyulavári események résztvevője volt, amit a kommunista diktatúra több éves börtönbüntetéssel “honorált”.

Gyulán az ’56-os hagyományok ápolásában nagy szerepet vállal az Október 23. Alapítvány, ők minden évben szerveznek olyan programokat, melyek segítenek jobban megérteni a 67 éve történt eseményeket, illetve igyekeznek szélesebb körben hirdetni ’56 üzenetét.

A szerdai esemény alapvetően egy kötetlen, baráti találkozó volt. Görgényi Ernő polgármester rendszeres résztvevője a programnak. Azt mondta, megtisztelő, de ugyanakkor élmény is együtt lenni az ’56-os hősökkel.

A program résztvevői megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Simkó Lászlóról is.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …