Aranyérmet szerzett és ezzel korosztályos világbajnok lett fekvenyomásban a gyulai Kovács Dalma.
Az október közepén, Kiskunfélegyházán rendezett világkupán a tizenöt éves gimnazista lány 65 kilogrammos eredményével jutott a dobogó legfelső fokára.
Október közepén Kovács Dalma korosztályos világbajnoki címet szerzett fekvenyomásban. A gyulai diák 65 kilogrammos eredményével súly- és korcsoportjában a sportág legjobbjait utasította maga mögé a kiskunfélegyházi világkupán.
Két évvel ezelőtt ismerkedett meg a sportággal a tizedikes gimnazista, aki korábban atletizált és rövid ideig kézilabdázott is. A fekvenyomást nemrégiben diákolimpiai sportággá választották, ekkor hívta fel a figyelmét az iskolai testnevelő tanára az ebben rejlő lehetőségekre , mondta Kovács Dalma. A fiatal lány arról beszélt, hogyan készült élete nyolcadik versenyére.
Dalmát a kezdetektől édesapja, Kovács Zoltán edzi és segíti tanácsaival. Csaknem húsz évvel ezelőtt maga is űzte a sportot, akkor 222,5 kilogrammot nyomott, majd a fekvenyomást befejezve, átlépett a testépítés világába. Az édesapa és edző elmondta, valójában sosem gondolt arra, hogy Dalma egyszer a nyomdokaiba lép korábbi sportágában.
Az edzéstechnika sokat változott elmúlt két évben, mondta Kovács Zoltán. Dalma még nagyon fiatal, erre kell leginkább figyelni, a korának és adottságainak megfelelő versenyt vagy szövetséget kell választani.
Kovács Dalma hosszú távon tervez a sportágban. További világversenyeken szeretne eredményeket elérni, hogy bizonyítson önmagának és edző édesapjának.