2024. május 6., hétfő
FONTOS

Sok vendég keresi fel Gyulát az őszi szünetben

Sok a vendég Gyulán az őszi szünetben, a Kelemen család Hajdúnánásról érkezett a fürdővárosba.

Ők előre tájékozódtak az őszi szünetben elérhető programokról. Különösen azok érdeklik őket, melyek gyermekek számára is érdekesek. Fontos volt számukra, hogy ahol megszállnak, az a hely gyermekbarát legyen.

Kifejezetten a várható, sok vendég miatt időzítették a Kohán Képtár új szabadulószobájának megnyitását az őszi szünetre, hiszen ilyenkor rendszerint több a látogató a városban. Az attrakcióval kapcsolatban az is fontos volt, hogy Kohán György személyiségét, művészetét, munkásságát is megismertessék az érdeklődőkkel.

Boros Zoltán, Gyula legnagyobb szálláshelyének igazgatója kiemelte, rendkívül népszerű vendégeik körében ez az időszak. Idén azt látják, hogy az előző évekhez képest még nagyobb az utazási kedv, ennek fényében nem meglepő, hogy a szálloda telt házzal működik.

Boros Zoltán kiemelte, évek óta megfigyelhető az a trend, hogy egyre rövidül a foglalási időszak. Van egy réteg, amely hónapokkal előre lefoglalja a szállodai szobákat, ők azok, akik anyagilag a legjobban járnak. A vendégek másik fele akár csak egy-két héttel az érkezés előtt foglal. Az igazgató hangsúlyozta, a decemberi ünnepi időszakra már majdnem az összes szoba betelt.

 

Nézze meg ezt is:

Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját

  Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi …