2024. július 20., szombat
FONTOS

Tíz kicsi bűnjel: egy szerelem történetét mutatták be

Egy szerelem történetét meséli el az az összeállítás, melyet szombat este Tatár Bianka és Gulyás Levente előadásában láthatott a Gyulai Várszínház közönsége.

A Tíz kicsi bűnjel című produkció egy nő és egy férfi vívódásai önmagukkal és egymással, a megismerkedéstől az újra és újra egymásra találáson át a közös életükig.

A dalokat igyekztek úgy összeválogatni, hogy azok a fiatalabbak számára is ismertek legyenek. Presser Gábor mellett Hungária vagy éppen Bereményi Géza dalok is felcsendülnek. A prózai részekben egy-egy részlet mai előadótól is elhangzik, de a téma miatt ez az előadás lényegében bármelyik korosztály számára érdekes lehet.

Tatár Bianka és Gulyás Levente elmondta, számos produkcióban vállalnak szerepet a Tíz kicsi bűnjel mellett, naptáruk lényegében erre az évre betelnek mondható

 

Nézze meg ezt is:

Négy fotóklub állított ki a Szent Miklós parkban

  Tűz és Víz címmel két magyarországi és két romániai fotóklubnak nyílt szabadtéri kiállítása a …