2024. június 14., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 11. 20.

Témák:

– Számos programmal emelték pénteken a középpontba a koraszülött ellátás ügyét Gyulán. Az óvodákban tartott foglalkozások mellett lila fénybe öltöztették az Almásy-kastély falait.

– Gyuláról indult a festő géniusz, Munkácsy Mihály pályafutása, ennek okán is van kiemelt jelentősége az Almásy-kastélyban, decemberben nyíló tárlatnak. A kiállítás előkészítő munkálatai megfelelő ütemben haladnak ahhoz, hogy a december 7-i megnyitót követően egy évig fogadhassa a festészet rajongóit a gyulai Munkácsy tárlat.

– 2003-ban gyermekanimátorok képzésével kezdődött a munkája annak a szervezetnek, mely alapításának 20 éves évfordulóját ünnepelte pénteken, a gyulai városházán. A Mi egy másért közhasznú egyesület többek között szabadidős, gyermek és ifjúsági programokat, szakmai rendezvényeket, képzéseket szervez és részt vesz a közösségi szolgálatos fiatalok felkészítésében is.

– Marosvásárhelyről érkezett delegáció számára tartottak szakmai kurzust a hétvégén a Békés Vármegyei Központi Kórház békéscsabai tagintézményében. A fiatal, döntően orvosokból álló társaság tagjai az újraélesztés oktatásához szükséges képesítést szerezték meg.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 06. 11.

Témák: – Nagy az érdeklődés a nyári hónapokban Gyula legnagyobb szálláshelyén. Már június elején elkezdődött …