

A karácsonyt megelőző várakozás az idén rendkívül rövid lesz, az első gyertyagyújtásra december 3-án kerül sor, a negyedik gyertyán fellobbanó láng viszont már egybeesik a szentestével, Jézus földi születésnapjának megünneplésével.
Vasárnap veszi kezdetét az adventi várakozás, ekkor gyújtják meg szerte a világon az isten örökkévaló szeretetét jelképező adventi koszorúkon az első gyertyát, fogalmazott Kovács Péter gyulai plébános. Ebben a várakozásban valójában benne van Jézus második eljövetelének a várása is. A lila szín a meghatározó advent kezdetén, ami a böjt mellett a visszafogottságra utal. A plébános kiemelte, a templomokban ilyenkor nincs virágdíszítés, az orgona is visszafogottan játszik, egészen a harmadik vasárnapig.
A december egyben az adakozás és a jótékonysági programok hónapja is. Világszerte adománygyűjtő akciók folynak és talán az egymásra figyelés is nagyobb teret kap, mondta Kovács Péter. A plébános hangsúlyozta, mindez azt mutatja, hogy az emberek szívében megvan az adakozó szeretet.
A vasárnap kezdődő adventi időszak teret enged mindenki számára az elcsendülésre, a lelki harmónia megteremtésére és az egymásra figyelés örömének megélésére egyaránt.