2024. május 6., hétfő
FONTOS

A belvíz miatt a szokásosnál több madár költözött a Kígyósi-pusztára

A manapság divatos kifejezéssel élve csúcsra járatják a közel ötezer hektáros Kígyósi-puszta vizes előhelyeit.

Ugyan a tél közepén járunk, de a kemény fagyok elkerülték térségünket, ezekben a napokban kifejezetten enyhe, tavaszias az idő. Emellett nagyobb mennyiségű csapadék is érkezett, így a puszta alacsonyabb, szikes jellegű részein, elsősorban a Nagy-gyöpön, a Nagy-Csattogón, és az Apáti-pusztán is jelentős vízállások alakultak. Ha a mocsárfoltokkal tarkított puszta megtelik vízzel, sok vonuló madárnak, vadludak, vadrécék elég népes seregeinek ad otthont.

A nagy lilik Észak-Szibéria tájékáról jönnek, így nem a megszokott észak-déli útvonalat követik, mint amit a fecskék, vagy a gólyák járnak be. A tundra övezetében fészkelnek és csak ebben az időszakban jelennek meg térségünkben. A legfőbb gyülekező terület a Körös-Maros Nemzeti Parkban a kis-sárréti terület, a biharugrai, begécsi halastavak, illetve a kardoskúti Fehér-tó. Ezekhez kapcsolódik a Gyula-Szabadkígyós-Újkígyós és Kétegyháza által határolt Kígyósi-puszta.

Egy hirtelen lehűlést követően, ha a pusztán található vizek befagynak, akkor a nagy lilikek továbbállnak. Az időjárást lekövetve délebbre húzódnak, és várhatóan tavasszal érkeznek vissza térségünkbe.

 

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …