Témák:
– Békés vármegyei látogatásra érkezett kedden Novák Katalin köztársasági elnök. Az első programra a Gyulai Várszínházban került sor, ahol a Három magas nő című előadás megkezdése előtt Takács Árpád főispán és Görgényi Ernő polgármester fogadta őt.
– Pár napra jelképesen Békés vármegyébe, azon belül is Gyulára költözött a Sándor-palota. Novák Katalin köztársasági elnök szerda délelőtt a gyulai várkertbe, majd a várba látogatott.
– Intenzív évkezdést tudhat maga mögött a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara. A 3Témában Vincze Gábor dékánnal és Beke Szilvia dékánhelyettessel a közelgő Gyulai Felsőoktatás Napjáról, az új felvételi pontrendszer beszámítási területeiről és a hallgatói toborzás állomásairól beszélgettünk.