A 3 témában Ancsin Péter ügyvezetővel arról beszélgettünk, milyen évet zártak tavaly gazdálkodási szempontól, látszik-e megoldás az értékesítésben jelentkező gondokra, valamint a szarvasmarha telepen folyó munkába is bepillantást kaphattunk.
Az időjárás minden tekintetben kedvezőbben alakult 2023-ban, mint azt megelőzően, ennek ellenére nem tudhat maga mögött felhőtlen évet a Gyulai Agrár Zrt. A mezőgazdaságban általánosan, tavaly tapasztalt terményértékesítési gondok nem kerülték el a gyulai üzemet sem, fogalmazott Ancsin Péter. Az ügyvezető kiemelte, az alacsony felvásárlási árak nem biztosítanak fedezetet az előző évben felmerült költségeikre, ugyanakkor mégis bizakodóak a jövőt illetően.
Az agrárüzem telephelyén jelenleg összesen 1910 állatot tartanak, amelyből 770 a fejős tehén, mondta Ancsin Péter. Ezzel az állománnyal a környék legnagyobb állattartó gazdaságának számítanak, emelte ki az ügyvezető. A méreteket jól érzékeltetik a számok is, hiszen évente 800-850 borjú születik a telepen és mintegy tízezer tonna takarmányt etetnek meg az állatokkal. Ancsin Péter elmondta, a téli időszakban átlagosan napi 23000 liter tejet tudnak fejni, a nyári melegben ennél kevesebbet. Az ügyvezető kiemelte, napi szintű, pontos adminisztrációt és statisztikát vezetnek minden állatról.
Az év első hónapja intenzíven telt a Gyulai Agrár Zrt szarvasmarha telepén, hiszen nyolcvan kisborjú született és növekszik azóta a borjúvárosban. A növénytermesztési ágazatban még csendesebb időszakot élnek, de már megkezdődött a mezőgazdasági gépek felkészítése a tavaszi szezonra.