

A gyulai kiállítóhelyek életében jelenleg a legfontosabb esemény a február 10-én induló “Szerelmesek hete” elnevezésű rendezvénysorozat.
Az előző években közösen jelent meg a vár és a kastély, de idén külön-külön kínálnak különböző programokat. Fábián Tamás kommunikációs vezető kiemelte, olyan sok programelemmel jelentkezik mindkét kiállítóhely, hogy logikusabbnak tűnt külön felületen megjelenni. Emellett a február 14-ei esemény a Munkácsy kiállításhoz kapcsolódik, amely egy harmadik megjelenési formát kapott, hiszen szerették volna a tárlat önállóságát is megtartani.
A vár eseményei elsősorban a két hétvégére, a február 10-11-ére, valamint 17-ére és 18-ára koncentrálódnak. A gyertyafényes tárlatvezetéssel ugyan minden szombaton találkozhatnak az érdeklődők, de most a középkori szerelemről, házasságkötésről és az erotikáról is szó lesz. Árgyelán János kovácsmester még az üllőt is átengedi a vendégeknek. Az ő szakmai felügyelete mellett lehet majd kipróbálni a mesterséget, egy szívet kovácsolhatnak az érdeklődők. A Kerecsényi László Íjász Egyesület pedig középkori erőpróbával jelenik meg a rendezvénysorozaton,
Munkácsy: a love story címmel az Almásy-kastélyban Munkácsy Mihály és felesége kapcsolatát elemzi Gyarmati Gabriella művészettörténész.
Az Almásy-kastélyban sem marad el az egyik legnépszerűbb programelem, a gyertyafényes tárlatvezetés. Ezúttal a főúri ismerkedésről, udvarlásról, házasságkötésről és az esküvő utáni házas életről lesz szó.