2025. április 26., szombat
FONTOS

A Szent József templom búcsúját ünnepelték

Vasárnap délelőtt tartották a gyulai Szent József templom búcsúját.

Az eseményen Balogh Ottó korábbi gyulai, jelenlegi békéscsabai káplán hangsúlyozta, Szent József családszeretete, bölcs és megfontolt döntései mindannyiunk számára követendő példaként szolgálnak.

Kovács Péter plébános arról beszélt, hogy a németek Gyulára településének 300. évfordulóján Görgényi Ernő polgármester, az illetékes államtitkárság és a hívek közreműködésével megkezdték az épület megújítását, amit a templom szigetelésével szeretnének folytatni.

A Szentmiséről hétfő este közvetítünk, a felvételek youtube csatornánkon is elérhetők lesznek.

Nézze meg ezt is:

Közlekedési létesítmények fejlesztéséről is döntött a képviselő-testület

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A grémium tájékoztatót hallgathatott meg a …