2024. május 6., hétfő
FONTOS

Megalakult a Román Nemzetiségi Színház

Szerda délután sajtótájékoztatót tartottak a Sáros utcai román művelődési házban. A bejelentés a Román Nemzetiségi Színház megalakulásáról szólt.

A magyarországi románok országos önkormányzatának kiemelt feladata a kulturális közélet és az ezirányú tevékenységek magasszintű támogatása, fogalmazott Kozma György elnök a szerda délutáni sajtótájékoztatón. A Román Nemzetiségi Színház megalakulásának gondolata már több évvel ezelőtt megfogalmazódott, azonban a pandémia gátat vetett a tényleges megvalósulásnak. Kozma György a hazai románság kulturális életében meghatározó állomásról beszélt.

A magyar színjátszásból hiányzik az a kulturális kincs, amely a román színjátszásban erőteljesen jelen van, fogalmazott Tege Antal színházi rendező.  A magyar színjátszás szócentrikus, míg a román inkább engedi gondolkozni a nézőt, mellette rendkívül attraktív és energiával teli. Tege Antal kiemelte, az nemzetiségi színház megalakulásának alapgondolata arra épült, hogyan lehetne egymástól tanulni a színház nyelvén.

A mérföldkőnek számító első bemutató előadásra egy hét múlva kerül sor Gyulán, hangsúlyozta Tapasztó Ernő színházi rendező. A darab írója, Matei Visniec már a rendszerváltás után nagyon hamar vált a világszínpadok egyik legkeresettebb és legjobb dramaturgjává. Tapasztó Ernő kiemelte, a darabjai nem csak a hazai, hanem az európai színházi élet szempontjából is nagyon fontosak. Ezek  egyike a bemutatóra kiválasztott darab, A pandák csodálatos utazása.

A jövő tervei is látszanak már az új nemzetiségi színház életében. Jelenleg a bemutató előadás a legfontosabb, a folytatásban más színházakba is elviszik Matei Visniec darabját.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …