2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Több fejlesztés a kórházban (VIDEO)

Az elmúlt év végén zárult le a határon átnyúló, Araddal közös pályázat, melynek segítségével a röntgent és az informatikát tudták fejleszteni. A sürgősségi osztály fejlesztését is sikerült megvalósítani közel hatszáz milliós forrás segítségével. A volt patológiai épület felújítása közeledik most a vége felé, itt a hospice osztály beköltöztetése történik majd meg, várhatóan az első negyedévben. Ennek a programnak az összértéke megközelíti majd a négyszázmillió forintot. Egy másik pályázat pedig az onkológiai osztályt érinti, ötszázmilliós nagyságrendben.

Mindezek mellett a gyermek intenzív részleg számára közel 130 millió forint értékben sikerült eszközöket beszerezni, mondta el érdeklődésünkre dr. Kovács József főigazgató főorvos.

Nézze meg ezt is:

A pedagógusok teljesítményértékeléséről tartottak előadást Gyulán

  A pedagógusok teljesítményértékelése címmel tartott előadást Kozák András tanügyigazgatási jogi szakértő a gyulai Vigadóban. …