2024. május 8., szerda
FONTOS

Elkezdődött a virágültetés kedd reggel a Béke sugárúton

Az elmúlt évekhez hasonlóan egynyári virágokat ültetnek a város különböző közterületeire. Az ilyenkor április végén, május elején elültetett virágok szeptember végéig díszítik a várost. Idén közel 45 ezer palántát ültetnek ki a napokban a közterületekre, ez a szám hasonló a tavalyi mennyiséghez.

Az ültetési folyamatot megelőzően is volt feladat. Szászné Várkonyi Adrienn, a város főkertésze megtervezte a virágágyásokat, januárban pedig megrendelték a palántákat.

A virágok elültetésével nem fejeződik be a munka, hiszen ezek a növények komoly gondozást igényelnek ahhoz, hogy olyan képet mutassanak, amit a tervezéskor elképzeltek a szakemberek. Bányai György elmondta, a közel 45 ezer virág mellett 26 virághenger díszíti hamarosan a várost. A munkálatok várhatóan május 8-áig befejeződnek.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …