2024. május 8., szerda
FONTOS

Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre

A szeptemberben induló osztatlan, alap- és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre 2021. február 15-ig lehet jelentkezni az E-felvételi felületen. A középiskolásoknak legkésőbb az említett időpontig kell eldönteni, hogy merre szeretnének tovább tanulni. Az idei tanévben már Gál Ferenc Egyetemként működő intézmény gyulai Egészség- és Szociális Tudományi karán is várják a jelentkezőket, ahol a tanulható hivatásokra talán külön hangsúly esett ebben az időszakban.

A tanulók figyelmét többek között felhívják arra is, hogy a gyulai kar kiemelt partnere a Békés Megyei Központi Kórház, így a gyakorlati tudás és a helyszín is biztosított. A Gál Ferenc Egyetem itt összesen három alapszakra várja a hallgatókat, akik választhatják az ápoló képzést, az egészségügyi szervező szakot vagy a szociális munka alapszakot is.

A Gál Ferenc Egyetemen elérhető szakokról a tanulók a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak, a jelentkezési idő pedig még éppen egy hónap tart.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …