2024. május 6., hétfő
FONTOS

A gyulai baptista gyülekezet vendége volt a Continental Singers

A koncerten olyan dalok hangzottak el, melyek Isten igazságát hirdetik. Az örömhírt hozták az embereknek, hogy Istennél van kegyelem és szeretet, és mindenkit vár magához.

A szerdai, gyulai koncerten Continental Singers régi slágereit is hallgatták a megjelentek. A csoport számára mindig különleges az itteni helyszín. A tagok között évről-évre rendszeresen van egy-egy gyulai résztvevő is.

Az idei turnéra úgy állították össze a programot, hogy az új dalok mellett előadják az idősebb generációnak is a már ismert számokat. A közönség visszajelzései azt mutatják a zenekarnak, hogy van igény arra, hogy a 80-as, 90-es években előadott slágerek is felhangozzanak akár 2021-ben is.

Az idei 13 állomásos koncert 5. helyszíne volt a gyulai esemény. A fürdőváros előtt Hajdúböszörményben, Nyírbátorban, Mátészalkán és Miskolcon léptek fel. Idén még többek között Békésen, Gárdonyban és Ózdon állnak közönség elé.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Útikalauz az édes élethez

Kisné Czeglédi Márta ezúttal Gyovai Helén olasz ételkülönlegességekről szóló kötetét ajánlja.