2024. május 7., kedd
FONTOS

Októberben is sok programmal készül a gyulai Művelődési Központ

Októberben is sokszínű programkínálattal készül a kikapcsolódás és szórakozás érdekében az Erkel Ferenc Művelődési Központ. Zenei és színházi előadásoknak, ifjúsági programoknak és táncháznak, valamint képzőművészeti kiállításoknak is teret adnak.

Októberben fellép Péter Szabó Szilvia, aki nosztalgikus slágereit idézi fel a közönség számára. A Pesti Művész Színház két felvonású operettben mutatja be a Lili Bárónőt. Pokorny Lia és Schmied Zoltán improvizációs estet adnak majd elő. Két Dumaszínházas humorista is ellátogat a fürdővárosba, akik önálló estet tartva a vidámságot és a nevetést garantálják majd októberben. Mindezek mellett táncházzal és művészeti kiállítással is készülnek a szervezők.

Az ifjúsági korosztály, pedig a Gyulai Ifjúsági Központ és a művelődési központ közös szervezésében továbbtanulási börzén és ifjúsági hangversenyen vehet majd részt.

Nézze meg ezt is:

Elballagtak a Göndöcs, a Harruckern, a Karácsonyi és az Erkel diákjai

  Idén a katolikus közösségi házból indult a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum ballagási menete. A …