2024. május 7., kedd
FONTOS

A rendszerváltás időszakát idézik fel a levéltárban

A munkásőrök bakancsával szemben a Magyar Demokrata Fórum sokak emlékezetében megmaradt plakátját is megnézhetik az érdeklődők a megyei levéltár gyulai központjában csütörtök délután megnyílt tárlaton.

A rendszerváltás Békés megyei eseményeit bemutató kiállítás elsősorban a dokumentumokra, és nem a tárgyi emlékekre fókuszált, így összességében érdekes kortörténetet kínál a látogatóknak.

A tárlat a Békés megyei eseményekkel foglalkozik, az 1987 és 1990 közötti időszakra koncentrálva. A falakon feltűnnek a rendszerváltás korának ismert alakjai, de a kor szamizdat kiadványaiból is szemezgethet a látogató.

A kiállítás megnyitóján Erdész Ádám, a levéltár nyugalmazott igazgatója elmondta, érdemes visszanézni arra a társadalomra, mely rendkívül aktív volt. A kiállítás azt is mutatja, hogy órási remény élt akkor az emberekben, mert szerettek volna egy jobb világban élni. Ez a lelkesedés, az aktivitás volt jellemző arra az időszakra, mindez pedig visszaköszön az itt bemutatott tárgyakon, dokumentumokon is.

A kiállítás várhatóan az év végéig látogatható a megyei levéltár gyulai központjában.
 

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …