2024. május 8., szerda
FONTOS

Rangsorolóval folytatódott a Történelmi Íjász Világbajnokság Gyulán

Augusztus 15-én dupla kvalifikációs nappal kezdődött a Történelmi Íjász Világbajnokság, melyre 3 kontinensből, Közép-Amerikából, Ázsiából és Európából érkeztek versenyzők Gyulára.

A fürdőváros immáron harmadik alkalommal helyszíne ennek a rangos megmérettetésnek. Az idei verseny különlegessége, hogy magas az ázsiai részvétel.

Az első két nap során három VB selejtező fordulón vettek részt az indulók, ezt követte a szerdai rangsoroló.

A hazai íjászoknak a magyar bajnokság jó alkalmat teremt arra az év folyamán, hogy megfelelő felkészültséggel érkezzenek olyan nemzetközi eseményekre, mint amilyen ez a világbajnokság is. Lovász Tamás, a Történelmi Íjász Világbajnokság szervezője kiemelte, az elmúlt tíz évben nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is annyit fejlődött az íjászat, hogy egyre több érdeklődőt vonz magával.

Az esemény csütörtökön távcéllövő, pénteken pedig távlövő világbajnoksággal folytatódik.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …