2024. május 6., hétfő
FONTOS

Nemzetközi lett a Magvető Úszó Kupa (VIDEO)

Nacsa Rita, a verseny szervezője hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy azok a gyermekek is lehetőséget kapjanak, akik nem egyesületi, hanem iskolai szinten úsznak. Az indulók korosztálya széles skálán mozgott. A legidősebb 2000-ben, a legfiatalabb 2008-ban született.

Csukás Orsolya a kezdetektől részt vett a Magvető Úszó Kupán. Számára fontos esemény volt a verseny, izgatottan várta a megmérettetést és a jó közösséget.

A 14 versenyszámból álló Magvető Úszó Kupa résztvevői szép teljesítménnyel zárták a napot.

Nézze meg ezt is:

Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját

  Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi …