2024. május 9., csütörtök
FONTOS

A hőség minden korosztály számára nagy megterhelést jelent

Fehér László háziorvos a 3Témában kiemelte, egyaránt megterheli a szervezetünket a hirtelen és a hosszú ideig tartó meleg, amely komoly gondokat okoz a hétköznapok elviselésében.

Egy átlagos felnőttnek napi másfél, két liter folyadékbevitelre van szüksége. Egy másodfokú hőségriadó esetén megduplázódik ez a mennyiség.

Fehér László kiemelte, nagyobb hőingadozás esetén a kor előrehaladtával izomfájdalom, valamint koncentráció hiány mutatkozik meg. Ilyenkor kerülni kell a különböző programokat, utazásokat, kertészkedést.

Fehér László hangsúlyozta, ha 1-2 napon belül, kevés tünetet okozó láz- és fájdalomcsillapító használatára nem látnak változást, akkor mindenképpen érdemes felkeresni a háziorvosokat. Az első hőemelkedés esetén nem kell feltétlenül keresni őket.

A háziorvos kiemelte, immunrendszerünket azzal tudjuk erősíteni, hogyha a munka és a szabadidős programok mellett kellő energiát fektetünk a pihenésre. Az őszi meghűlés megelőzésére többek között a megfelelő étrenddel tudunk felkészülni. Emellett vannak olyan oltások, melyekkel a szezonális influenza betegségek lefolyása megelőzhető. Fehér László kiemelte, van egy olyan tévhit, hogy aki oltást kap az nem lesz beteg. Ez nem igaz, nem ezt a célt szolgálja a védőoltás, hanem azt, hogy enyhén, vagy észrevétlenül menjen át rajtunk a betegség.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …