2024. május 10., péntek
FONTOS

Közeleg az évforduló, egyre több a látogató az Erkel-házban

Énekkari próbára érkezett szerda délután az Erkel házba a gyulai Dürer iskola énekkara.

Ebben az időszakban a szokásosnál is több fiatal érkezik ide, nem kis részt Erkel Ferenc születésének novemberi évfordulójához kapcsolódva.

A Dürer iskola diákjait Kocsis János olyan érdekes, az Erkel családhoz köthető történetekkel várta, melyek egy mai fiatal figyelmét is felkelthetik.

Már most biztosnak mondható, hogy november hetedikén és az azt megelőző napokban sok látogató keresi fel Erkel Ferenc szülőházát, de az előre bejelentkező csoportok mellett az egyéni látogatókat is várják.

Nézze meg ezt is:

Álláshirdetőket vizsgált a NAV

Annak, aki sikeresen pályázik egy új állásra, a munkalehetőség mellett az is fontos, hogy szabályosan …