2024. május 6., hétfő
FONTOS

Több várossal működik együtt Gyula

Nyolc város, köztük Gyula kötött együttműködési megállapodást hétfőn a Petőfi Irodalmi Múzeumban Budapesten.

 

A szerződést a fürdővároson kívül Balatonfüred, Debrecen, Győr, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác vezetői írták alá, és célja a turisztikai és kulturális kapcsolatok erősítése a települések között.

 
A partnervárosok megállapodtak abban is, hogy egymást segítve, lehetőség szerint közösen nyújtanak be pályázatokat hazai és uniós forrásokra, valamint együtt jelennek meg idegenforgalmi rendezvényeken.

 

Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy az együttműködés nem előzmények nélküli. Gyula már 2013 óta szorosan együttműködik a szerződés kezdeményezőivel, Balatonfüreddel és Debrecennel.

Nézze meg ezt is:

Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját

  Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi …