2024. május 8., szerda
FONTOS

Készülnek a hittan és etika oktatásra (VIDEO)

Petróczki Zoltán tankerületi igazgató hangsúlyozta, ezen tárgyak bevezetésével egy olyan értékrend iskolarendszerbeli megalapozásáról van szó, mely segíti a közös értékek elsajátítását, erősíti a nemzet együvé tartozását.

A változások Gyulán a legnagyobb mértékben a GYAKI diákjait érintik. Sióréti Gabriella igazgató azt mondta, nagy munkában vannak, a várható változásokat át kell vezetniük a legfontosabb dokumentumokba. Kérdésünkre elmondta, egyelőre még nem lehet tudni, melyik órát ki tartja majd.

Az egyházak nevében nyilatkozó Kovács Péter római katolikus plébános elmondta, ez egy új lehetőség valamennyiük számára. Kiemelte, az iskolákban eddig is jópáran jelen voltak, csak nem a kötelező tanrend részeként.

– A hit erőt ad a tanuláshoz, erőt ad az élethez. Ilyen szempontból ez nemcsak az egyházaknak, hanem a családoknak is egy jó lehetőség – mondta Kovács Péter.

Hogy melyik tárgyat mennyien választják majd, egyelőre nem lehet tudni, de az elkövetkező hónapokban ez is kiderül.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …