2024. május 6., hétfő
FONTOS

Önkéntesek gondozták a gyulai Szent József temetőt

A napokban önkéntesek segítségével takarították az elhanyagolt részeket a németvárosi Szent József temetőben.

A német nemzetiségi önkormányzat igyekszik rendszeresen rendben tartani azokat a sírokat, ahol olyanok fekszenek, akiknek nem él már hozzátartozójuk. Most többek között K. Schriffert József és N. Szabados József nyughelyét is megtisztították. Az akcióhoz csatlakoztak a K. Schriffert Hagyományőrző Kör tagjai és németvárosi civilek is.

A temetőben nem csak a sírok állapota jelent gondot, de a növényzet is elburjánzott, szombaton ezt is igyekeztek rendbe hozni. Az akció résztvevői fontosnak tartják, hogy ha valamilyen problémát tapasztalnak – mint például a sírkertek elhanyagoltságát – ne másoktól várjanak segítséget, hanem civil összefogással megoldják a problémát.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Útikalauz az édes élethez

Kisné Czeglédi Márta ezúttal Gyovai Helén olasz ételkülönlegességekről szóló kötetét ajánlja.