2024. május 7., kedd
FONTOS

Több száz ifjú matematikus mérte össze tudását

Megéri a befektetés, a kemény munka a diákokkal, mert a fiatalok hálásak a felkészítésért – mondta Görgényi Ernő polgármester a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntőjének eredményhirdetésén, a gyulai zeneiskolában.

A megmérettetést immár 12. alkalommal szervezték meg, a megyében október 12-én a gyulai helyszín mellett Szarvason, Mezőkovácsházán, Orosházán és Békéscsabán is versengtek a fiatalok. Összesen 324 csapat közel ezer diákja oldott meg matematikai és logikai feladatokat. Csak Gyulán 84 csapat mintegy 330 versenyzője mérte össze tudását.

A megyei versenyen legeredményesebben szereplő egységek november 24-én, az országos döntőben is bizonyíthatnak.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …