2024. május 8., szerda
FONTOS

Gyulán kampányolt Thürmer Gyula

A tervezett, közös európai hadsereg témája is szóba került azon a találkozón, melyen Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke szerda délelőtt fürdővárosi szimpatizánsokkal találkozott. A beszélgetés során kitértek a migráció kérdése mellett a mozgósítás nehézségeire is.

Thürmer Gyula azt mondta, pártjuk ellenzéki, és nemcsak a hagyományos baloldali értékek mellett áll ki, hanem a nemzeti érdekeket is képviseli. Kiemelte, szeretnék elérni, hogy az Európai Parlament az embereket szolgálja, oda kerülve kerülve olyan intézményrendszer kialakításán dolgoznának, mely őket védené.

Thürmer Gyula azt szeretné, hogy az Európai Unió inkább gazdasági, kulturális és politikai szervezet legyen, ne katonai. Úgy fogalmazott, ha ezt elérik, könnyebb lenne megegyezni Oroszországgal is, mert a jelenleg érvényben lévő szankcióknak nincs értelmük.

Nézze meg ezt is:

Diákolimpiai döntőt rendeztek Gyulán

  Péntek délután a megnyitóval vette kezdetét a 7-8. osztályos fiú labdarúgás Országos Diákolimpia Döntője …