2024. május 8., szerda
FONTOS

A magyarság gyökereiről beszélt Gyulán Matek Kamill

Sumér, szkíta, hun, avar és magyar utazások térben és időben: ezzel a címmel hirdette meg a Szent László Baráti Kör a könyvtárban Matek Kamill előadását.

Ő az utazásai során összegyűjtött, a magyarság emlékeivel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a közönséggel, ezek erősen eltérnek a tudományos fősodortól. Az előadó elmondta, a Föld szinte minden részén járt már, Amerikától a Közel-Keleten át egészen Vanuatuig. Azt mondta, az általa megfogalmazott állításokat egyes körök elismerik, mások nem, de arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelemmel kapcsolatos ismereteink folyamatosan változnak.

Matek Kamill érdekes következtetéseket vont le a magyarság gyökereire vonatkozóan is. Ezekkel kapcsolatban azt mondta, ez ugyan szembe megy a hivatalos vonallal, de hozzátette, az új történész generáció teljesen nyitott.

A Szent László Baráti Kör következő programját péntek este rendezik, akkor Szilágyi Sándor történész tart előadást Marcus Antonius párthus hadjáratairól.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …