2024. május 7., kedd
FONTOS

Közmeghallgatás: kastély és Gyulahús (VIDEO)

A kastély felújításával kapcsolatban Béres István főépítész tartott előadást. Mint ismert, a kastélyban folyó, mára már lezárt régészeti munkálatok jelentőségét igazolta, hogy nemcsak az egykori palánkvár, vagyis a várat védő, legkülső, épített erősség nyomait találták meg, hanem a hazai lakóház fejlősé fontos állomását is felfedezték. A program most a közbeszerzésnél tart.

A közmeghallgatás kezdetekor Daka Zsolt ügyvezető még nem tudta, hogy a gyulai kolbász hungarikummá vált. Szavaiból ennek ellenére kiviláglott, a folyamatos, tervszerű építkezés és az ezzel járó eredmények révén a Gyulahús Kft. helyzete stabilizálódott. A menedzsment a meglévők mellett újabb piacok után kutat, a napokban Ukrajna fővárosában, Kijevben próbáltak meg kapcsolatokat építeni.

Arról a Gyula Tv számolt be elsőként, hogy a nyári hónapokban a cég már kisebb nyereséget termelt. Daka ZSolt ugyan konkrét számokat egyelőre nem mondott, de nem sikerült rosszul az ősz sem.

A jó eredményekre azért is szükség van, mert a húsipar januártól áprilisig hagyományosan nehéz időszak elő néz, ilyenkor általánosságban csökken a kereslet a kolbászok, májasok iránt.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …