2024. május 7., kedd
FONTOS

Híreink

Épül a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium új tornaterme

  Tavaly december óta a bontási munkálatok folynak az Adler Ignác utcai épületnél. Bengery Zsoltné igazgató kiemelte, a gimnázium jelenlegi tornatermét az évek során kinőtték. A gimnázium életében a 2023/24-es tanév egyik első eseménye a nyílt nap volt. Az interaktív programon a nyolcadikos diákoknak és szüleiknek lehetőségük volt megismerni a …

Tovább »

Folytatódik Gyulán az Epipen program

  Három gyermek és egy felnőtt esetében kellett használni tavaly az Eipen injekciót – hangzott el a szerda délelőtti, a Dürer iskolában megtartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Alt Norbert alpolgármester jelentette be, hogy a két éve Gyulán útjára indult, országos szempontból is egyedülálló program 2024-ben is folytatódik. A program által érintett, …

Tovább »

Összefogással segítették a koraszülött-mentőket

Összesen mintegy 240 ezer forintot adtak át jelképesen a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak. A pénz az Almásy-kastély Stefánia szárnyában megrendezett szilveszteri bál vendégeinek felajánlásaiból gyűlt össze. A programot a látogatóközpont szervezte, de a jegyek értékesítésében kulcsszerepet játszott Gyula legnagyobb szálláshelye. Több szektor összefogásával sikerült forrásokhoz juttatni a koraszülöttmentő alapítványt – hangsúlyozta …

Tovább »

Megkezdődött a téli felkészülés a Grosics Akadémián

Megkezdődött a felkészülés a gyulai Grosics Akadémián, a videóban látható képek az U14-es együttes kedd délutáni edzésén készültek. Ahogy az iskolákban, úgy a labdarúgó utánpótlásban is folyamatosan gondot jelent a csökkenő létszám, a Grosicsnál viszont 10-12 új emberrel számolnak a következő hetekben. Az akadémia rendszeres megfigyelő tevékenységet folytat ennek érdekében …

Tovább »

Elindult a nevezés a Brillante – 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre

  A program célja évről-évre változatlan: a pálinka, mint Hungarikum, valamint a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése. Emellett a minőségi pálinkát főző kereskedelmi főzdék, a bérfőzetők, és a magánfőzők munkájának szakmai elismerése. A versenyre határainkon túlról is lehet nevezni. A minták beküldésének határideje március 28-a 18 óra. Az idei esztendőben is könnyebbséget …

Tovább »

Felújították a város legrosszabb járdaszakaszát

Szokásához híven nem kertelt a hétfő délutáni sajtótájékoztatón Veres András, aki a Csabai úti járda állapotáról beszélt. A körzet önkormányzati képviselője most egy olyan szakasz felújításáról számolt be, mely kritikus állapotú volt. A Csabai úton – még a tavalyi év végén – két szakaszt korszerűsítettek. A Balassa és a Tinódi …

Tovább »

Közel 100 önkéntes tartalékos kezdte meg az alapkiképzést Békéscsabán

  Kilencven önkéntes tartalékos kezdte meg 8 hetes alapkiképzését Békéscsabán, az AB Expo területén. A Dél-Dunántúl, valamint a kelet-magyarországi régió összes kiképzésre kijelölt tartalékosa vesz részt a felkészítésen. Egyedülálló alkalom, hogy ekkora létszámban, egy képzésen összesen közel 100-an vonultak be. Mézes Hajnalka gyermekkora óta szeretne a honvédség kötelékébe lépni, a …

Tovább »

Eminescura emlékeztek Gyulán

  Hétfő délután a román költő, Mihai Eminescu születésének 174. évfordulója alkalmából tartottak koszorúzást Gyulán, a róla elnevezett utcában. A költő születésnapja, január 15-e egyben a román kultúra napja is. Mihai Eminescu a legismertebb román költők egyike, nevét Gyulán utca is őrzi. Születésének 174. évfordulója alkalmából tartottak hétfőn koszorúzást a …

Tovább »

Amerikai álom: új kiállítás a kormányhivatalnál

Négy államot járt be a közelmúltban, és ott készítette ezeket a képeket Annaházi Lóránt, akinek munkáiból Amerikai álom címmel nyílt kiállítása. A hétfő délelőtti megnyitón Bódi Beáta, a kormányhivatal igazgatója mondta el, hogy kollégája, az üzemeltetési referensként dolgozó Annaházi Lóránt 2005 óta érdeklődik a fotózás iránt, tíz éve pedig komolyabban …

Tovább »

Újabb Munkácsy-képek a gyulai kastélyban

  Munkácsy Mihály a Siralomházhoz készített két tanulmányképével bővült a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont időszaki kiállítása. A Szűrös legény és a Makrapipás férfi tanulmányképe január 16-tól látható a gyulai kastély Munkácsy: a sikersztori című időszaki tárlatában. A két alkotás 1869-ben készült, a festőművész a Siralomház című festményéhez készítette a tanulmányokat. Munkácsy …

Tovább »