A főigazgató parancsát Vinczéné Varga Ágnes tűzoltó alezredes, humánszolgálat-vezető ismertette, majd Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy adta át a kinevezést. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy Kiss András 1988 márciusában szerelt fel, hosszú évekig szolgált hivatásos tűzoltóként Békéscsabán. Elmondta, hogy az ezredes 1997-től már szolgálatparancsnokként, 2006-tól pedig tűzoltóparancsnokként …
Tovább »Tőrrel adott nyomatékot követelésének egy férfi Gyulán
Gyulán, a Hold utcában 2015. június 17-én 12 óra 40 perc körüli időben egy férfi odament ismerőséhez, akinek az édesapja korábban hústerméket vásárolt tőle. A 44 éves B. Tibor azt követelte adósa fiától, hogy fizesse ki az átvett áru értékét. Mikor a 19 éves fiatal közölte: nem adja oda a …
Tovább »Rosszul lett férfin segítettek a rendőrök
A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei szeptember 16-án 15 óra 15 perc körüli időben Gyula határában, a Fehér – Körös hídnál felfigyeltek egy férfira, aki a szalagkorlátnak támaszkodott. Az egyenruhások azonnal megálltak és odamentek hozzá. A férfi elmondta, hogy kerékpárral dolgozni indult, útközben azonban hirtelen mellkasi fájdalmat érzett, elvesztette egyensúlyát, nem tudott …
Tovább »Lezárt ügy: nyolc öltözőszekrényt tört fel a gyulai fürdőben
Gyulán, a Várfürdőben 2014. november 15-e és 2015. február 18-a között nyolc öltözőszekrényt tört fel egy békési férfi. A 44 éves B. Zoltán a szekrényekből ruhaneműket, karórát, táblagépet, mobiltelefonokat, pénztárcákat, készpénzt, iratokat, bankkártyákat és kulcsokat tulajdonított el. Az egyik kulccsal egy személygépkocsit is elvitt a Vár utcából. A járművet végül …
Tovább »Békés lett a legjobb megye a vízirendészek között
A napokban megrendezett, idei verseny elméleti részből és gyakorlati feladatok végrehajtásából állt. A gyakorlati versenyszámok közül az esemény első napján az elméleti versenyt követően került sor a gyorsasági futamra, melyet árvízvédelmi rohamcsónakkal hajtottak végre a versenyzők. A verseny második napján ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük a versenyzőknek folyami körülmények között a …
Tovább »Öt szír és egy afgán Lökösházánál
A két felnőtt, illetve a négy gyermek illegálisan érkezett Magyarországra és meghallgatásuk során menekültként való elismerésüket kérték. A rendőrség a határsértőket átadta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.
Tovább »Sikkasztás miatt körözött férfi bukott le a határon
A határrendészek a 29 éves J. István ellenőrzésekor megállapították, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányság sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelte a férfi körözését. A román állampolgárt ezért előállították, majd a Gyulai Rendőrkapitányság nyomozója gyanúsítottként hallgatta ki.
Tovább »Kábítószerfogás Kétegyházán (VIDEO)
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2015. szeptember 10-én 16 óra 30 perc körüli időben Kétegyháza külterületén leállítottak egy személygépkocsit, amelyet egy szegedi férfi vezetett. A 32 éves F. Gáborral utazott barátnője, a 40 éves szintén szegedi N. Olga. A férfinál 21 kis csomagban 31 gramm kristályszerű, kábítószergyanús …
Tovább »Öt gyanúsítottja van a Gyulán történt betöréseknek
Gyulán, a Dobó utcában 2014. december 3-án egy lakóházból készpénzt, kabátot és karórát tulajdonított el. Szintén Gyulán, a Bárdos garázssoron 2014. decemberében társaival több garázs ajtaját feszegették, megrongálták. Ahová bejutottak, onnan szeszes italokat, élelmiszereket és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el. Gyulán, a Késmárki utcában egy üdülőből és annak garázsából 2014. …
Tovább »Lezárt ügy: sorra lopta a kerékpárokat
A Gyulai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy gyulai férfi ellen. A 60 éves Sz. János a nyár elején egy hét alatt négy kerékpárt tulajdonított el Gyulán. Először 2015. május 25-én intézkedtek vele szemben a rendőrök, akkor a Béke sugárútról vitt el egy biciklit. Másnap az …
Tovább »