2024. május 8., szerda
FONTOS

Párbeszéd

3Téma – Kónya István

A Körösök adottságaira építve készült el az a dokumentum, mely a térség településeinek összehangolt munkájára építve tartalmaz jelentős fejlesztéseket. Kónya István alpolgármester a 3Témában azt mondta, Gyulán nemcsak a Fehér-Köröst és a Kisökörjárási erdőt, hanem az Élővíz-csatornát is érintenék a fejlesztések. A műsorban szó esett az alispáni lak felújításáról és …

Tovább »

Újévi polgármesteri fogadás Gyulán

Sorra vette a tavalyi év gyulai fejlesztéseit az újévi fogadáson Görgényi Ernő. A polgármester hangsúlyozta, 2022-ben közel 6 milliárd forint értékben valósultak meg a városban fejlesztések, ezekhez az önkormányzat mintegy 400 millió forint önerőt társított. A fejlődés 2023-ben is folytatódhat, Gyulán több nagy beruházás indulhat az idei esztendőben. A szombat …

Tovább »

3Téma – Dézsi János

Bartos Erika és Delia Owens köteteit forgatták a legtöbbet a gyulai könyvtár olvasói. Dézsi János igazgató a 3Témában ismertette a 2022-es év kölcsönzési toplistájának eredményét. A műsorban szó esett arról is, az elmúlt évek válsága hogyan hatott a bibliotékára, és mennyire változtak meg a látogatók szokásai.

Tovább »

3Téma – Kozsuch Kornél

– Idén új területalapú támogatások igénylésére lesz lehetőségük a gazdálkodóknak – mondta a 3Témában Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei igazgatója. A műsorban elhangzott, a gazdaságátadási folyamatoknál a fiatalok plusz támogatásokban fognak részesülni.

Tovább »