2024. május 7., kedd
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Hamarosan megnyílik az összes medence a várfürdőben

A nyári medencéket az eddigi hagyományoknak megfelelően, ütemterv szerint nyitják meg a Gyulai Várfürdő területén. Ezek a munkálatok húsvétkor kezdődtek, és mára már csak a hullámmedence vár a feltöltésre. Hétvégente májusban már használatban volt a gyermek vízi paradicsom, június 10-én viszont valamennyi külső medence teljesen megnyílik, emellett a nyitva tartás …

Tovább »

Keresik az M44-es kivitelezőjét

Megjelent a Közbeszerzési Értesítőben az M44-es gyorsút Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának kivitelezésére szóló pályázati felhívás — tájékoztatott Gajda Róbert a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Mint ismert, a kormánymegbízott a múlt héten előrevetítette, hogy a tender minősítését követően rövid időn belül megjelenik a közbeszerzési kiírás. A közbeszerzés során kiválasztott kivitelező egy …

Tovább »

Hungarikum lehet az Erkel örökség és a gyulai vár

A megyei értéktárba korábban bekerült Erkel Ferenc Gyulához köthető öröksége mellett Közép-Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki téglavára is. Erről a szintről azonban már mindkettő továbbment – derült ki a helyi értéktár bizottságot vezető Kónya István szavaiból. A hungarikumok közé kerülni nemcsak dicsőséget jelent, hanem kézzel fogható haszna is lehet. A …

Tovább »

Két csillagos elismerés a Gyulai Szaláminak

Újabb nemzetközi elismerést szerzett a Gyulahús Kft. A brüsszeli székhelyű, Nemzetközi Íz és Minőség Intézet két csillaggal jutalmazta a cég termékét. Újabb rangos elismerést zsebelhetett be a Gyulahús Kft., tudtuk meg a cég keddi sajtótájékoztatóján. A brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézet ítészei a 15 legnevesebb európai kulináris szervezetből …

Tovább »

Túlszárnyalta céljait az Erkel Hotel

2014-es évhez viszonyítva kimagaslóan teljesített tavaly az Erkel Hotel, hangsúlyozta Balázs Attila az létesítmény igazgatója. A 2015-ös esztendőben nehéz célnak tűnt túlszárnyalni a 14-est, de ezt mégis minden területen – bevétel, kihasználtság – bő 10 százalékkal sikerült. A tendencia változatlan, 82-83% belföldi, a fennmaradó 17-18 százalékot a külföldiek teszik ki, …

Tovább »

Elkerülő út épül Hódmezővásárhelynél

Év végén megkezdődhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út építése, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában készülő út építésére kiírt közbeszerzési eljárás kedden jelent meg – közölte a NIF nyomán az MTI. A Hódmezővásárhelyet északról új nyomvonalon elkerülő, 2×1 sávos kialakítású főúton 5 szintbeni, ebből két körforgalmi csomópont lesz, épül egy …

Tovább »

Doktorukat rajzolták le a gyerekek

Dallal és a témához illő verssel fogadták az Implom iskolában a több szervezet által meghirdetett rajzpályázat kiállításának a megnyitóját. A programot több szervezet hirdette meg, a fő cél pedig az volt, hogy elismertebbé tegyék az orvosok munkáját. Az 5-12 éves gyerekek ugyanis olyan művel pályázhattak, melyen doktorukkal kapcsolatos történetet mutatnak …

Tovább »

Békésbe látogatott az indonéz nagykövet

Május 30-­án az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba látogatott Wening Esthyprobo Fatandari. Indonézia magyarországi nagykövete az „Indonézia az iskolákba látogat” program keretében érkezett az intézménybe azzal a céllal, hogy a diákok hiteles képet kapjanak a távoli ország gazdaságáról, kultúrájáról, történelméről, földrajzáról. Magyarország 60 évvel ezelőtt létesített diplomáciai kapcsolatot …

Tovább »

Mezítlábas ösvény épül fogvatartotti segítséggel

A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai segítségével építenek tanösvényt a Békesugárúti óvodában. A megyében egyedülállónak mondható kezdeményezés révén a gyerekek mezítláb haladhatnak végig a különböző anyagokkal feltöltött ösvényen, ami jó hatással lehet az egészségükre. Az óvoda vezetése a Mi egy Másért közhasznú egyesületet kereste meg, akik a meglévő kapcsolatuk segítségével …

Tovább »

125 éves a Gyulai Baptista Gyülekezet

Jubileumi Istentisztelettel emlékeztek a  Gyulai Baptista Gyülekezet megalakulásának 125 éves évfordulójára a hétvégén. Az ünnepi eseményen a történelmi visszatekintés és áldás mellett,  Papp János a Magyarországi Baptista Egyház elnöke hirdetett igét. A gyulai gyülekezet számára ez az ünnep a visszatekintés a múltra, hálaadás Istennek az eddigi munkájáért, és előretekintés a …

Tovább »