2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Több százezres pecsétgyűrűt lopott Gyulán

A Gyulai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított egy békéscsabai nő ellen. A 45 éves R. Nóra 2017. november 29-én egy gyulai ékszerüzletből elvitt egy több százezer forint értékű arany pecsétgyűrűt. Az ékszert a rendőrök lefoglalták és visszaadták a bolt tulajdonosának.

Tovább »

Építészeti különdíjat kapott az Almásy kastély

A Budapesti Építész Kamara különdíját kapta a gyulai Almásy kastély látogatóközpont létrehozásáért a pályázó, a tervező és a kivitelező, vagyis a gyulai önkormányzat, a Földes és Társai Építésziroda Kft., valamint a Modinvest Kft. Az indoklásban az áll: “Mivel az eredeti kastélyberendezésből itt sem maradt meg egy rozsdás vasszög sem” – …

Tovább »

A gyermekfalu lakóinak gyűjtöttek adományokat

A Kossuth téri rendezvénygödörben gyülekeztek annak a jótékonysági futásnak a résztvevői, akik az SOS Gyermekfalu számára gyűjtöttek adományokat. A futók és a hozzájuk csatlakozó kerékpárosok Gyuláról tették meg az utat Orosházáig az adományokkal, amiket már hetekkel az esemény előtt elkezdték gyűjteni. Az akció megkezdése előtt kívánságlistát írattak a gyermekfalu lakóival, …

Tovább »

Befejeződött a Kapus-híd felújítása Gyulán

Műemlékhez méltó új burkolatot kapott a Kapus-híd – hangzott el a szerda délelőtt a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón, ahol hivatalosan is átadták a felújított hidat. A 650 négyzetméteres felület térköveinek kicserélésére azért volt szükség, mivel a korábban elhelyezett bazaltkockák nem bizonyultak tartósnak. A kivitelezést egy gyulai vállalkozás végezte el. A munka …

Tovább »

A Gyula Tv-ben is meghódíthatja a gyerekeket Fizi Miska

Sok gyulai óvodás szerette meg az elmúlt években Fizi Miskát, aki a Tick-Tack Bábszínház legismertebb figurája. A gyerekek könnyen magukra ismerhetnek a humoros, minden lében kanál figurát látva, aki általában olyan helyzetbe keveredik, mely az óvodások számára is ismerős lehet.   A napokban az Ewoldt Elíz óvodában mutatták be “A …

Tovább »

Óvodás kora óta mond verset az internetes szavalóverseny győztese

Takó Dorottya nyerte az Arany emlékév tiszteletére rendezett Johnny Gold Facetime nemzetközi internetes szavalóversenyt. A megmérettetésre több mint 20 pályamunka érkezett, melyekből a három legjobbat választotta ki a zsűri a döntőbe. A harmadik helyen végzett Baranyai Tamás l a Johnny Gold Facetime nemzetközi szavalóverseny döntőjén. Az egy hónapon át tartó …

Tovább »

Három szlovák betörőt fogtak a Békés megyei rendőrök

A Békés megyei rendőrség őrizetbe vett három szlovák állampolgárt, akiket egy pannonhalmi betörés után Komáromban fogtak el. Közel kétmillió forinttal akarták elhagyni az országot.   Betöréses lopások elkövetésével gyanúsítható külföldieket fogtak el a Békés megyei rendőrök 2017. november 27-én, Komáromban. A három szlovák állampolgárt a Duna-hídnál tartóztatták fel azt követően, hogy …

Tovább »

Nemzetközi díjat nyert Pákozdi Rebeka tartásjavító hátizsákja

Októberben a Red Dot design-verseny idei, Szingapúrban megrendezett díjátadóján koncepció kategóriában vett át kitüntetést Pákozdi Rebeka. A világ egyik legrangosabb formatervezői megmérettetésére a gyulai desinger azzal a tartásjavító hátizsákkal nevezett, amit diplomamunkaként készített a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Pákozdi Rebeka a Kézjegyben bemutatta a díjnyertes táskát, amit a mindennapokban is használ. A kiegészítővel az …

Tovább »