Vasárnap megkezdődik az adventi időszak, melyet a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól számítunk. Idén november 28-ára esik advent első vasárnapja, amely egyben az egyházi év első napját is jelöli. A gyulai terek díszítése már hetekkel korábban elkezdődött. Advent első vasárnapján jótékonysági vásárt tartanak a Harruckern téren. A vásár ünnepi hangulatát …
Tovább »Házasságról szóló darabot játszottak a Gyulai Várszínházban
Drámai szerelmi történetet láthattak a Gyulai Várszínházba látogatók szerda este. Az előadás a svéd filmrendező, Ingmar Bergman házasságának felbomlását mutatja be. A Jelenetek egy házasságból című darabot a valóságban is házaspárt alkotó színművészek játszották el. A színdarab egy olyan, kezdetben jól működő házasságot mutat be, amelyet két eltérő típusú …
Tovább »Idén is megtartották a Simonyi Imre Emlékversenyt
A napokban rendezték meg a 21. Simonyi Imre Emlékversenyt. A járványhelyzetre való tekintettel a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Mogyoróssy könyvtár Simonyi Imre Olvasóterme adott otthont a megmérettetésnek. A mindössze egy napos versenyen ebben az évben a kevesebb jelentkező miatt összevont kategóriában indulhattak a versmondó versenyzők, mind az …
Tovább »Vannak vidékek: Bogdán Zsolt és a Kaláka lépett fel Gyulán
Az elmúlt héten Vannak vidékek címmel a Kaláka együttes és Bogdán Zsolttal közös produkcióját láthatták a nézők a várszínház kamaratermében. Az esttel az előadók Kányádi Sándor Kossuth-díjas erdélyi magyar költőnek állítottak emléket. Az eseményen korábbi megzenésített gyermekversek, valamint a költő egyéb ismertebb, és kevésbé ismert versei hangzottak el. A …
Tovább »Garázsbanda előadást mutattak be a várszínházban
A napokban a Garázsbanda című előadást láthatták a nézők a várszínház kamaratermében, a Dekk Színház produkciójában. Az előadást 2017 óta játsszák, hárman hozták életre, Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András, ők szerezték a dalokat is. Az előadásban azon van a fókusz, hogy a fiúk zenekart alapítanak, és híresek …
Tovább »Erkel-relikviák kerülnek Gyuláról a Magyar Zene Házába
Erkel Ferenc személyes tárgyai közül kölcsönöz néhányat a gyulai múzeum a Magyar Zene Házának. A nemzeti himnuszunk Gyulán született szerzőjének nevét viselő közgyűjtemény több jeles relikviát is birtokol, amelyek egykoron Erkel Ferenc tulajdonában voltak. Az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményéből most részben olyan ereklyék kerülnek a fővárosi Magyar Zene Házába, amelyekkel …
Tovább »Újra találkozhattak a népdalkörök
Bartók Béla gyulai gyűjtésének ismert darabjait is felidézte az Illés Panna Népdalkör a szombati, regionális népdalköri találkozón. Az Általmennék én a Tiszán kezdetű dalt ugyan először Kodály jegyezte fel Szegeden, 1906-ban azonban Bartók Gyulán találkozott vele, így nem volt véletlen, hogy a gyulai fellépő csoport ezzel indította műsorát. A …
Tovább »Lila lesz a gyulai kastély a koraszülött világnapon
Idén is a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont szolgál helyszínül a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban Érkeztem Alapítvány közös szervezésében megvalósuló Koraszülöttek Világnapja megrendezéséhez. November 17-én nemcsak programok helyszíne lesz a kastély, az épületet színesre is „festik”. Hagyomány már, hogy a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont lila világítást kap november 17-én. 2011 óta …
Tovább »Gyermek Könyvhetet tartanak decemberben
December első napjaiban idén is megrendezik a már hagyománynak számító Gyermek Könyvhetet a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az esemény december 6-án kezdődik és 11-ig tart. Dézsi János igazgató elmondta, hogy az ünnepi könyvhét programjai között is zajlanak gyermekkönyv napok, de nem hárul akkora figyelem a legfiatalabb olvasókra, mint szeretnék, …
Tovább »Népdalkörök találkoztak a gyulai Vigadóban
2014 óta rendezik meg Gyulán a regionális népdalköri találkozót, azóta minden évben bővült a rendezvény. Egészen 2020-ig, amikor a járvány miatt elmaradt. Idén a korábbiaknál kisebb létszámmal, de újra megrendezték a programot, melyen ezúttal 12 fellépőt értékelt a zsűri. Helyezéseket most nem osztottak ki, inkább szakmai tanácsokat adtak. A …
Tovább »