2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: gyulai programok

Idén is megrendezték a Juliálist

    A Juliális elnevezésű rendezvény a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye kiemelkedő éves eseménye. A július 20-i közösségformáló eseményen 16 csapat, mintegy 300 tagja mérte össze tudását a bográcsos ételek készítésében. A korábbi hagyományoktól eltérően, az idén a kistérségi telephelyekről, Gyuláról, Elekről, Kétegyházáról és Lökösházáról úgy érkeztek …

Tovább »

Szabadulószoba nyílik a Kohán képtárban

Hamarosan új attrakcióval bővül a gyulai Kohán képtár, hiszen az Erkel Ferenc Nonprofit Kft munkatársai itt alakítják ki a legújabb szabadulószobát. A kihívásokat tartogató helyiség természetesen a névadó Kohán Györgyöt állítja a középpontba, bemutatva a festőművész olyan oldalát is, mely talán kevésbé ismert. Szilágyi Sándor elmondta, a szabadulószoba ismereteket is …

Tovább »

Felidézték a gyulai vár ostromát

Az egykori várvédő hősökre emlékeztek a sortűzzel péntek kora este a Kossuth téren a hagyományőrző harcosok. A három napos Végvári Napokon kétszáz, korhű felszereléssel felszerelt harcos idézte fel a vár 1566-os ostromát, a végvári harcok és a török hódoltság időszakát. Görgényi Ernő polgármester elmondta, ez a rendezvény minden elemével tisztelgés …

Tovább »

Július utolsó hétvégéjén rendezik meg a Gyulai Végvári Napokat

Július utolsó hétvégéjén immár 11. alkalommal rendezik meg a Gyulai Végvári Napokat, ahol igazi fesztiváli hangulatban elevenedik meg a török kor. A háromnapos hagyományőrző rendezvényen újdonságokkal, népszerű programokkal és könnyűzenei koncertekkel is várják az érdeklődőket. A végvári napok rendezvénysorozat egyfajta megemlékezés és tiszteletadás a végvári hősök emléke előtt, mondta el …

Tovább »

Csiffáry Zsuzsa kiállítása nyílt meg a postagalériában

  Gyulán, az ezredfordulón megnyitott postagaléria állandó fórumot biztosít időszaki képzőművészeti kiállításoknak. Július második felében Csiffáry Zsuzsa tárlata nyílt meg a közkedvelt kiállító térben, ahol leginkább tűzzománc alkotások, de mellette álarcok és különböző strukturált képek láthatók. Csiffáry Zsuzsát tanárai, mesterei és barátai inspirálják a fejlődésre, a folyamatos megújulásra. Az alkotó- …

Tovább »