2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Címke: közlekedés

Beszélő robot segített a magvetősök közlekedési versenyén

Egy beszélő robot is segítségére volt Fenesiné Markovics Nóra címzetes rendőr törzsőrmesternek, amikor az alapvető közlekedési szabályokról tartott előadást a Magvető diákjainak. Az előadás a református iskola kilencedik alkalommal megszervezett Családi Közlekedési Versenyének része volt. A vetélkedőt azzal a céllal hívták életre, hogy elmélyítse a gyermekek már meglévő KRESZ- ismeretét. …

Tovább »

Öt balesetben négy súlyos és egy könnyű sérült

Személyautó és kerékpáros ütközött össze Békésen, Füzesgyarmaton, Sarkadon, Gyulán és Békéscsabán is. Békés megyében 2017. december 1-jén öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békésen, a Szélső utca és a Kőrösi Csoma Sándor utca kereszteződésében 6 óra 40 perckor összeütközött egy személyautó és egy kerékpáros. A …

Tovább »

Fának ütközött az Élővíz-csatorna árterében

Békéscsabán, a Kiss Ernő utcában fának ütközött egy személygépkocsi, a jármű két utasa könnyű, a másik utas súlyos sérülést szenvedett.   Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2017. november 27-én, 17 óra 30 perc körül Békéscsabán, a Kiss Ernő utca és a Teleki utca kereszteződésében. Egy személygépkocsi vezetője a Kossuth …

Tovább »

Teljes útzár a csabai elkerülőn

    Teljes útlezárás van érvényben a 44-es számú főút Békéscsabát elkerülő szakaszán, ahol összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi. Békés megyében, a 44-es számú főút Békéscsabát elkerülő szakaszán 2017. november 28-án, 7 óra 50 perckor összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi. A balesetnek az elsődleges információk szerint két sérültje …

Tovább »

Lopott rendszámmal, ittasan, jogsi nélkül vezetett Gyulán

Több bűncselekményt, illetve szabálysértést követett el egy férfi Gyulán. A rendőrök elfogták és előállították. Lopott rendszám volt az autóján, jogosítvány nélkül és a gyanú szerint ittasan vezetett egy fiatal férfi Gyulán. A rendőrök 2017. november 26-án, 5 óra körül állították le a Vértanúk útján. Az autót kivonták a forgalomból, majd …

Tovább »

Árokba csúszott egy autó Sarkadon

Sarkadon, az Anti úton, péntek 14 óra 15 perc körül egy személygépkocsi letért az útról, árokba csúszott, majd nekiütközött egy kerítésnek. A balesetben a jármű vezetője könnyebben megsérült. Mezőberényben, a Fő úton 18 óra körül egy személyautó elsodort egy gyalogost, aki az egyik gyalogos-átkelőhelyen ment át az úttesten. A mentők …

Tovább »

Gyulára ért a látni és látszódni kampány

A láthatóság fontosságára hívták fel a közlekedők figyelmét a rendőrök. Ősszel és télen különösen fontos, hogy a közlekedők jól lássanak és láthatóak legyenek. A járműveket tanácsos átvizsgáltatni, a fényszórókat és a fényjelző berendezéseket pedig ellenőriztetni. A biztonságos közlekedés alapfeltétele, hogy a jármű vezetője is jól lásson, hiszen ebben az időszakban …

Tovább »

A láthatóságot népszerűsítették a rendőrök

A közlekedőket segítő országos akcióra hívták fel a figyelmet a rendőrök Békéscsabán. A biztonságos közlekedés egyik alapfeltétele, hogy a közlekedők jól lássanak és láthatóak legyenek. Ennek ősszel és télen különösen nagy jelentősége van. A járműveket tanácsos átvizsgáltatni, a fényszórók, világítások működését, a szélvédők, ablakok állapotát szakemberrel ellenőriztetni. A kiégett izzókat …

Tovább »

Súlyosan megsérült a kerékpáros Gyulán

Gyulán, a Csabai út és a Jász Lukács utca kereszteződésében 2017. november 9-én, 13 óra 45 perc körül egy személygépkocsi elütött egy kerékpáros nőt, aki elesett és súlyos sérülést szenvedett. Újkígyósról, a Kossuth utcából 2017. november 9-én, 15 óra 15 perc körül előállítottak a rendőrök egy férfit. Személygépkocsit vezetett annak …

Tovább »