2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: kultúra

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az érdeklődőket. Az eseményen elhangzott, a fürdővárosban található japán kert bizonyos elemeiben hajaz az eredetire, de annak a minőségét nem tudja elérni. Viszont arra tökéletes, hogy a látogatók eltöltsenek itt egy rövid időt, elmélyüljenek, hallgassák a …

Tovább »

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A kiállítás az Alkotótábor Görögországban készült munkáit mutatja be. Hajtmann Ildikó Príma-díjas énekművész közreműködésével nyílt meg csütörtök délután a Tájvízház új időszaki kiállítása. Az alkotóközösség művészei tavaly nyáron, a görögországi Evia szigetén táboroztak, az ott készült …

Tovább »

Bemutatták a várszínház nyári programját

1964. július 11-én Victor Hugo Hernani című darabja volt a Gyulai Várszínház első előadása – idézte fel a hatvan évvel ezelőtti kezdeteket Elek Tibor a kedd délelőtt, a rondellánál megtartott sajtótájékoztatón. Az igazgató úgy fogalmazott, a teátrum hat évtizedet felölelő története a magyar színháztörténet örökre emlékezetes, kitörölhetetlen fejezete, a mai …

Tovább »

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a napokban mutatták be produkciójukat a Gyulai Várszínház kamaratermében. A darab egyik érdekessége volt, hogy a táncosok mellett bábosok is megjelentek. A fúziós táncok hol könnyed és nőies, – hol keményebb, virtuóz ritmusokra épülő törzsi formát …

Tovább »

Újra kiadták “A gyulai Józsefváros története” című kötetet

    Két témában tartott sajtótájékoztatót Gyulai Évszázadok Alapítvány és a Gyulai Városbarátok Köre. Durkó Károly elnök kiemelte, évek óta láthatják azok, akik betérnek a Liszt Ferenc utca 11 szám alá Schriffert Mihály fafaragó, népi iparművész munkáit, amely a helyi értéktárba is már bekerült. Az esemény másik témája az volt, …

Tovább »

Köszönöm a zenét: filmslágerek szólaltak meg Gyulán

  Számos ismert filmsláger dallamai csendültek fel péntek este, az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A gyulai Erkel és a békéscsabai Bartók kórus közreműködő zenészekkel és két szólistával mutatta be közel másfél órás, Köszönöm a zenét című produkcióját. A szegedi születésű Endrész Ferenc basszbaritonja betöltötte a teret. Galambos Hajnalka nem először …

Tovább »

A szablyavívást is népszerűsítették a Szent György napi vásáron

  Alaposan megmozgatták a gyerekek a rutinos vívónak látszó Juhász Jánost, aki bajvívásra tanította az érdeklődőket szombaton, a gyulai várban. A Szent György napi vásárban középkori páncélok is feltűntek a várudvaron, de fegyversimogatót is tartottak számos más program mellett. A gyulai vár a tavalyi évben kezdett egy olyan sorozatba, amellyel …

Tovább »

Idén is megrendezték az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt Gyulán

A hagyományokhoz híven nyitó áhítattal kezdődött péntek délelőtt az Országos Bibliai Történetmondó Verseny Gyulán. Baráth János református lelkipásztor kiemelte, 2024 az élő ige éve a református egyházban. Ez az idei verseny központi témája is. Az áhítatot követően a Magvető általános iskolában kezdődött el a megmérettetés. A 23. alkalommal életre hívott …

Tovább »